Vilhelm (Wilhelm) Károly
magyar festőművész

A művészettörténész szemével


Vilhelm Károly expresszionista fest??. Mint ilyen, úgyszólván társtalan és magányos. Magányos expresszionizmusa úgy kapcsolódik az egyetemes festészet ezen irányvonalához, hogy közben a magyar m??vészettörténetnek szervetlen részévé válik. A magyar expresszionizmus rejt??zköd?? természet??. Vilhelm groteszk expresszionizmusa mer??ben új, mestereit??l és az erdélyi festészeti hagyományoktól befolyásolhatatlan hang. A festészetét jellemz?? b??vér??ség és szenzualitás idegen a kissé fanyar erdélyi m??vészett??l. Mint ismeretes, korai id??szakára leginkább a festett famennyezetek ösztönös primitivizmusa volt hatással. Amennyiben szükséges, úgy rokonait a m??vészettörténet érzéki korszakaiban leljük, legyen az a barokk (er??sen testi), vagy a New Yorki Iskola (er??sen faktúrális) érzékenysége.

Vilhelm Károly festészetére azonban kétségkívül Vilhelm Károly volt a legnagyobb hatással. Alkata, temperamentuma lehetetlenné tette, hogy kitérjen egy olyan m??vészeti irányzat el??l, mellyel lényegileg azonos. Ma már, évtizedek távlatából látható, hogy festészetének bels?? önmozgása, mely az absztrakció felé vitte, a témával való küzdelemben jelöli meg a kérdés sarkalatos pontját: a témának el kellett veszítenie a jelent??ségét ahhoz, hogy a festészet fölszabadulhasson. A 80-as évek közepét??l festészete, mely addig a kisvárosi élet utolsó meghitt ismer??s pillanatait és ugyanakkor annak paródiáját adta, megváltozott. Vilhelm m??vészete, mely kezdetben provinciális m??vészi emlékekb??l, az elfeledett vidéki mennyezetfest??k munkáiból táplálkozott,  már az általánoshoz kíván eljutni. Az általános, mely ez esetben az absztakcióval helyettesíthet??, nem t??rte meg az irodalmias témát, és eszközeit is megválogatta: az alkalmi rajzosságot fölváltotta a nagyvonalú ecsetkezelés, mely a szín megváltozott szerepével együtt a m??vek indulatiságának hordozója. Így tehát világosan kirajzolódik egy ív, melynek mentén festészete változik, és megkockáztatható, hogy a teljes absztrakció lehet??sége már figurális korszakának képeiben megmutatkozik. Ezeken e jöv?? szempontjából "köztes" képeken már nem a figura a tartalom hordozója, de még dominánsan jelen van. A fest??i automatizmust, melyre alkatilag indíttatva van, némileg lefékezi a figura groteszk realizmusa, Az ett??l való elszakadás már jóval er??sebben érzékelhet?? a 80-as évek végén készült m??veken.

Az absztrakció és a m??vek viszonyának tekintetében különösnek mondható, hogy Vilhelm életm??vén belül létezik egy olyan, tematikusan egymáshoz kötöd?? m??csoport, mely egyenes utat biztosíthatott volna az absztrakció felé, de a fest?? nem ezt a lehet??séget választotta. A zenei inspirációjú m??vekre gondolok, melyek a m??vész különböz?? életszakaszaiban készültek. Talán meglep??, hogy Vilhelm esetében Mozart zenéje, mint a legteljesebb absztrakció, közvetlen vizuális transzformáción esik át, és groteszk hangvétel?? tárgyiassággá alakul, amennyiben szerepl??ket használ m??ve megalkotásához. A zene, ami oly fontos Vilhelm számára, a legteljesebb mértékben tárgyiasul. Természetesen nem egyszer?? illusztrációs leképezésr??l van szó, a kompozíciók már a hangok segédlete nélkül, önállóan léteznek, saját bels?? világuk van.

Más témakörbe tartoznak, de szintén sorozatot képeznek a Benczúr utcáról festett képek.

Vilhel Károly fest??i magabiztossága, mely hagyomásnyos értelemben vett mesterségbeli virtuozitást is jelent és a mely már a korábbi m??vek dinamizmusában is érzékelhet?? volt, a 90-es évekt??l egyre fölszabadultabban érvényesül, létrehozva egy motívumoktól kötetlen, er??teljes, nagyon szenzuális festészetet, mely egyszerre szubjektív és általános. A festéket több rétegben viszi föl a vászonra, az alaprétegre újabb keveretlen színek kerülnek, és itt lépnek érintkezésbe egymással. Az így kapott szenvedélyes felület természetesen a m??vészi emóciók kifejezése is.

Festészetének minden ösztönössége és spontaneitása ellenére Vilhelm Károly tiszteletben tartja a képalkotás hagyományos módját. Ez a tulajdonsága bekapcsolja ??t az egyetemes táblakép festészet rituális képcsináló történetébe, de megkülönbözteti a már idézett párhuzamoktól. Vilhelm számára a kép tradicionális megvalósulás, azt keresi, amit el??zetesen a fejében már meglátott. Tiszteletben tartja a kép határait, noha kétségtelenül, elképzelt m??vei számára a nagy formátum az ideális. A m??vész úgy halad a képi absztrakció felé, hogy az csak a letisztult fest??i lényeget jelentheti, azt az öszpontosított figyelmet, mely minden igazi m??vészet értelme és célja.

Végezetül szólni kell Vilhelm m??veinek különös színvilágáról. Képeit roppant változatos kolorit jelenti, hiszen a festéket egyenesen a vászonra nyomva a tiszta színek itt keverednek a fehér alappal, a végeredményt tekintve szinte öntörvény??en. "A szín magára veszi a képi jelentés közvetítését. A kolorizmus tehát több, mint a szép színek tarka harmóniája, több, mint a szín els??dleges uralma a képen. A kolorizmus a színben oldja fel a sík és tér, a mozdulatlanság és a mozgás ellentétét, és a szín egyedi élményben hozza összhangba az intellektus és az emóció tartományait." (Hegyi Lóránd)

                                                                                                                       Kürti Emese